Megijeszt a tudat, hogy az a fiú - aki, esküszöm, különleges volt - pontosan ugyanolyanná vált, mint a többi.
Ezt sokáig nem értettem. Hogy lehetséges? hogy az a fiú, aki különb volt mint a többi, teljes mértékben megváltozott és ugyanolyan ellenséges,nagyképű és mocsok lett mint a többi. Aztán rájöttem. Nem ismertem elég jól őt. Azt hittem ő az, akihez senki nem hasonlít. Világ életemben azt vallottam hogy nincs olyan fiú aki jól néz ki, jó fej, okos és kedves. De ő mégis...mégis olyan volt. És már az elején sajnáltam, hogy egyszer el kell válnom tőle. Még akkor is ha csak barátok voltunk. Tudtam hogy pár nap és nem látom őt viszont talán soha. De később rájöttem hogy milyen. Ma már tudom, hogy ez hogy volt lehetséges. Előjött a valódi énje, aki borzalmas, mindenre képes, mégis imádni való, okos,kedves és megértő. Akit én utáltam, és mégis szerettem. Akit mai napig is utálok, de mégis szeretem, csak már nem tudom, hogyan van ez. Lehetséges utálni és szeretni valakit egyszerre?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése